Online kerekasztalt szerveztünk!

Forrás: GAUDEAMUS, VALACZKA ANDRÁS

Vajon kizárja-e az alkalmazotti érdekérvényesítést, ha valaki egyházi intézmény dolgozója? Erről a furának tűnő, de voltaképpen nagyon is logikus kérdésről tartottak online konferenciát egyházi iskolai tanárok. Izgalmas felvetés, hiszen egyfelől réges rég az alkalmazottak elemi jogának tekinti a civilizált világ az érdekérvényesítő önszerveződést, sőt maga az egyház, a pápai megnyilatkozások is pozitív kontextusban beszélnek erről a Rerum Novarum óta. Másfelől mégis furának érezzük, hogy adott esetben ugyanazzal az egyházzal küzdjünk munkaügyekben, amely munkahelyünkön kívül viszont hűségünk és kötődésünk tárgya, Isten üzenetének hordozója, Krisztus misztikus teste. Szét lehet ezt választani? Ad abszurdum: összefér a katolikus erkölccsel egy az egyházi munkáltatóra irányuló nyomásgyakorlás?

Egyházi iskolai tanárszakszervezet mindenesetre létezik: még 2006-ban alapította a kecskeméti Piarista Iskola és Ward Mária Gimnázium, a kiskunfélegyházi Constantinum Intézmény és a szegedi Karolina Iskola dolgozóinak egy csoportja. „Alapelvünk – fogalmaz a szervezet FB-oldala –, hogy saját sorsunk javításáért, intézményünk munkavállalói légkörének fejlesztéséért elsősorban magunknak kell tennünk.” De járható-e ez az út? Megfelelő forma-e a szakszervezet? Helyes-e ilyen szerveződéssel elindulni az érdekérvényesítés útján? Erről kezdeményezett diskurzust a szakszervezethez újonnan csatlakozók csapata, a járványra tekintettel online formában, ami azonban nem tartotta vissza a bekapcsolódástól a több tucatnyi pedagógust.

Két felkért előadó fejtette ki álláspontját: Beer Miklós nyugalmazott püspök és Dabóczi Kálmán, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom vezetője. 

Püspök atya először a szolidaritás értékére és fontosságára emlékeztetett. Felidézte a sokszor hallott gyermekkori mondatot, amit nagymamájuk kiáltott mindig utánuk, ha kirándulni indultak: „Vigyázzatok egymásra!”. Jól mondta, mert a Teremtő valóban egymásra bízott minket. A munka világával is törődnie kell az egyháznak, mondta, s ezzel bizony egy kis késésbe került a katolicizmus a 19. században. De az 1891-es Rerum Novarum azután annál nagyobb figyelemmel fordult a szociális kérdések és a dolgozók, alkalmazottak felé.  XIII. Leó enciklikáját később már sorra követték a hasonló témájú pápai megnyilatkozások egészen napjainkig. Püspök atya kiemelte a személy méltóságát, függetlenül attól, milyen helyre, milyen szociális körülmények közé született, s az igazságosság követelményét, mint amitől soha, semmilyen körülmények között nem lehet eltekinteni. Ferenc pápát idézte a világviszonylatban csökkenő oktatási ráfordítások problémáját érintve, s mint fogalmazott, joggal kérdezhetünk rá a pedagógusok mai élethelyzetére, vajon megkapják-e azt az anyagi hátteret, amelynek biztos talaján állva a nevelői munkájuknak szentelhetik magukat. Befejezésül Benedek pápa Caritas in Veritate című enciklikájának 25. pontjára utalt („hozzanak létre munkavállalói szervezeteket a dolgozók védelmére”), és kérte a jelen lévő pedagógusokat, legyenek szolidárisak azokkal is, és gondoljanak azokra is, akik a „végeken” tanítanak, akik a szegény falvakban az ott maradó, mert nagyobb településre, nagyobb iskolába családi helyzetük folytán el nem jutó kicsinyekkel bajlódnak. 

Dabóczi Kálmán mindenekelőtt meglepőnek találta, hogy Magyarországon nincs érdemi aktivitása keresztény vagy katolikus tanári szakszervezeteknek. Hiszen – mint mondta – az egyház társadalmi tanítása nagyon is üdvös intézményeknek tekinti ezeket, amint az a Kompendiumból is kiderül, különösen a 268. és 292. pontból (elolvasható itt). Szintén a Kompendium elemzésén keresztül mutatott rá arra, hogy a közjót szem előtt tartó szakszervezetek léte ilyen komplex társadalmi struktúra esetén nem opcionális, hanem nélkülözhetetlen eleme a társadalmi életnek. A szülők számára is aggasztó, ha a pedagógusok önkizsákmányolásra kényszerülnek, hisz akkor nyújthatja személyisége, tudása legjavát a gyermekeknek, ha megfelelően stabil anyagi körülmények közt élhet. Fontos tehát az érdekképviselet, ennek azonban soha nem valaki ellen kell irányulnia, hanem a közös nevezőt kell keresnie, és nagy bölcsességgel az összes racionális érvet és valós körülményt figyelembe kell vennie. Eközben – ahogy a Kompendium 307. pontját idézve figyelmeztetett az előadó – a szakszervezeteknek nem lehet párpolitikai jellege, nem lehetnek túlságosan szoros kapcsolatban pártokkal és tevékenységük nem rendelhetők alá párttörekvéseknek.

Online prezentációja végén felhívta a figyelmet, hogy az egyház társadalmi tanításának hitelességi próbája, hogy az egyház saját intézményeiben és vezetői, munkáltatói döntéseiben vajon látható módon tükröződnek-e a tanításban képviselt elvek és értékek. 

Az előadások után a résztvevők kiscsoportos megbeszéléseken értelmezték a felvetéseket, majd ismét plenáris találkozó következett.